Amikor ma reggel kiléptem a kapun egy pillanatra megálltam, hogy megigazítsam a sálam, ami valami idétlen módon tekeredett a nyakamra, ahogy felvettem a táskám a szűk liftben. Így volt alkalmam észrevenni egy jelenetet az utcán, ami egy érdekes problémát juttatott az eszembe.

Ahogy álltam a kapuban és a borostámra tapadt sállal szerencsétlenkedtem, a házunk aljában lévő dohányboltba éppen ketten próbáltak bejutni, miközben kifelé is jött valaki. Ettől kisebb tumultus alakult ki. (Természetesen a nemzet dohányboltjában mindenki udvariasan próbált viselkedni.) Ebben önmagában nem sok érdekesség van, még az sem jelent semmit, hogy az utca túloldalán lévő hasonló márkájú (Nemzeti) dohányboltnál eközben semmi mozgás nem volt tapasztalható.

Ekkor jutott eszembe, hogy mennyire érdekes marketing feladat előtt állnak itt a vállalkozók. Egymástól húsz méterre egy sétálóutca két szemközti oldalán visznek egy-egy dohányboltot ugyanazon az áron, ugyanazzal a termékpalettával, ugyanazzal a logóval, ugyanazzal az elhomályosított kirakattal, ugyanazokkal a bútorokkal.

Izgalmas látni, ahogy próbálkoznak megkülönböztetni magukat egymástól. Igazán nagyon aranyosak! Az egyik bolton egy free wifi matrica virit. Már látom is magam, ahogy a kis helységben álldogálok egy okostelefonnal, élvezve az ingyenes adatcsomagokat, miközben az eladó újságot olvas. A másik üzlet kerthelységgel kelleti magát. Ahol természetesen tilos a dohányzás, mivel a “kert” az a házunk belső udvara, ahol a vendégek elfogyaszthatják fehér műanyagpohárban felszolgált gépi kávéjukat, a pohárhoz illő fehér műanyag kertiszékeken ülve.

Csodálatos reggeli idil mindkettő! Hogy én hogy csinálnám? Még gondolkodok rajta, de valószínűleg a motivált, kiképzett eladó, és a speciális igényeket is kielégítő kínálat lehet itt a siker titka. Süppedős szőnyeget látok magam előtt, külföldi szivarkatalógusokat egy szép dohányzóasztalon, régi plakátokat a falon. Talán.